Bartos Erika, a Pro Familiis-díjas meseíró könyvei békés szigetet jelentenek a mai rohanó világban. Meséit saját maga illusztrálja. Művei a hazai könyvtárak legkölcsönzöttebb kötetei között vannak, verseit több zenekar megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. A töretlen sikerű Bogyó és Babóca könyvek meséivel kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, majd e történetekből rajzfilm is készült – ez volt a rendszerváltás után az első magyar animációs mesesorozat.
Pályája kezdetétől fogva aktívan foglalkozik súlyos betegségben szenvedő gyerekekkel. Hiánypótló karitatív könyveiért, sokrétű jótékony tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült, a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt oklevelét is átvehette, majd 2017-ben a Csillagbusz című kötet kapcsán Év Gyermekkönyve díjban részesült. Művei több nyelven megjelentek, munkáját számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
Diplomáját a BME Építészmérnöki karán szerezte, a Magyar Építész Kamara és Budapest Főpolgármesteri Hivatalának különdíjával. Építészmérnöki végzettsége miatt könyveiben hangsúlyos szerepet kap az épített környezet. A szerző a főváros építészetét is feldolgozta 2016-ban, a mesekönyvek világából kilépve építészeti albumot adott közre Budapest titkai címmel, saját grafikáival illusztrálva. A kötettel elnyerte a Szép Magyar Könyv Verseny főpolgármesteri különdíját.
TANULMÁNYOK
- 2015: Vendéghallgatói félév a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán
- 2006: Kiadványszerkesztés mesterfokon
- 2004: Számítógépes grafikai tanfolyam
- 2002: Lakberendező tanfolyam
- 1992-98: BME Építészmérnöki Kar
- 1988-92: Eötvös József Gimnázium
- 1980-88: Magyar Rádió Gyermekkórusa
JELENTŐSEBB KIÁLLÍTÁSOK, FESZTIVÁLOK, MESEPROGRAMOK
- 2019: Magyar Nemzeti Galéria
- 2019: Nagykátai Városi Könyvtár
- 2018: Budapest Projekt Galéria
- 2017: Szeged, Dóm téri adventi vásár
- 2016: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgaléria
- 2015: Paks, Csengery Dénes Kulturális Központ
- 2015: Lendva, Szlovénia
- 2015: Göteborgi Városi Könyvtár, Svédország
- 2014: Mosonmagyaróvár, Futura Központ
- 2014: Szabadka, Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál
- 2013: London, Magyar Kulturális Intézet, Guildfordi Tanoda
- 2013: Brüsszel, Balassi Intézet
- 2013: Gödöllő, Művészetek Háza
- 2013: Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum
- 2013: Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria
- 2013: Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár
- 2013: Szeged, Szent-Györgyi Albert Agóra
- 2012: Isztambul, Nemzetközi Könyvfesztivál
- 2012: Tokió, Nemzetközi Animációs Fesztivál
- 2012: Budapest, Millenáris - Csiga galéria
- 2012: Pécs, Tudásközpont - Csorba Győző Könyvtár
- 2012: Esztergom, Dzsámi
- 2011: Budapest , FUGA Építészeti Centrum
FŐBB MŰVEI
Bogyó és Babóca sorozat
2004-től, Pozsonyi Pagony Kiadó
A sorozat történetei Bogyó, a csigafiú, Babóca, a katicalány, és barátaik: a méhecske, a szarvasbogár, a lepkelány kalandjairól szólnak, a szerző saját illusztrációival. 2021-ig 50 kötet jelent meg.
Anna, Peti és Gergő sorozat
11 kötet, 2006-2009, Alexandra Kiadó
A sorozat egy öttagú család mindennapjairól szól, a szerző saját illusztrációival. A 11 kötetben összesen 170 mese jelent meg. A sorozat jelenleg nem kapható.
Brúnó Budapesten sorozat (bővebben: www.brunobudapesten.hu)
A hatkötetes sorozat Budapestet mutatja be a szerző rajzaival, 2-10 éves korosztálynak ajánlva.
Buda tornyai – (2017, Móra)
Buda hegyei – (2017, Móra)
Pest szíve – (2018, Móra)
Pest fényei – (2019, Móra)
Duna – (2020, Móra)
Budapest környéke – (2021, Móra)
Segítő könyvek: (bővebben: www.segitokonyvek.hu)
Gombolyag története - Mese egy shunt-ös kiscicáról (2021)
Örök ölelés – Mesekönyv az örökbefogadásról (2020)
Új élet, új mosoly – Mesekönyv a szervátültetésről (2016, Transzplantációs Intézet)
Csillagbusz – Mesekönyv az autizmusról (2016, AutiSpektrum Egyesület)
Őrangyal – Mesekönyv fogyatékkal élő kisgyerekek mindennapjairól, az elfogadásról (2014, Máltai Szeretetszolgálat)
Meggyógyult a szívem! – Felkészítő füzet szívbeteg kisgyerekeknek (2014, Gottsegen György Kardiológiai Intézet)
A Bátorságpróba – Mesekönyv daganatos és leukémiás gyerekeknek (2012, Őrzők Alapítvány, 2017, Érintettek Egyesület)
Szívkatéterezésre várok– Felkészítő füzet szívbeteg kisgyerekeknek (2011, Gottsegen György Kardiológiai Intézet)
Verseskötetek:
Hógolyó - Gyerekversek (2013)
Zakatoló - Gyerekversek (2011)
Bárányfelhők - Gyerekversek (2010)
Százlábú - Versek óvodásoknak (2009)
Zsákbamacska - Versek óvodásoknak (2008)
Egyéb kötetek:
Születés – (2018, Móra)
Elmúlás – (2018, Móra)
Te is voltál kicsi, dédpapa? – (2016, Szerzői kiadás)
Te is voltál kicsi, dédmama? – (2016, Szerzői kiadás)
Együtt lenni jó! - ABC-s könyv – (2015, Pozsonyi Pagony)
Hoppla meséi – vendégségben Pécs városában
Balaton - Gyurmaképekkel illusztrált mesekönyv (2010, Universal Music)
Csodasakk – meseregény (2007, a könyv jelenleg nem kapható)
Hanna utazásai – meseregény (2006, a könyv jelenleg nem kapható)
Építészeti könyvek:
Budapest titkai, érdekességek nevezetes épületekről – (2016, Szerzői kiadás)
Budapest rajzban – (2016, Szerzői kiadás)
Budapest in drawings – (2016, Szerzői kiadás)
DÍJAK
• 2022: Sivatagi Kőrózsa Díj, Építészeti elismerés a Brúnó-sorozatért
• 2020: Author of the Year elismerés az Editura Casa kiadótól
• 2019: Ország Játéka-díj (Bogyó és Babóca Speed Colors)
• 2018: Janikovszky Éva-díj
• 2018: A Bogyó és Babóca – Grabolo társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
• 2017: A Bogyó és Babóca rajzfilm elnyerte a zsűri különdíját Hszianban, a 6. Nemzetközi Animációs Fesztiválon
• 2017: Szép Magyar Könyv Verseny Főpolgármesteri Különdíj a Budapest titkai kötetért
• 2017: Év Gyerekkönyve Díj (Csillagbusz kötet, illusztrátor)
• 2017: A Bogyó és Babóca – Brainbox társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
• 2017: A Szívkatéterezésre várok mese ezüst helyezést ért el a Nekem szól! pályázaton
• 2016: A Bogyó és Babóca – Évszakok társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
• 2016: Aranykönyv-díj a Bogyó és Babóca buborékot fúj kötetért
• 2016: A Magyar Vöröskereszt elismerő oklevele
• 2015: Pro Familiis Miniszetri elismerés a kimagasló szakmai tevékenységért
• 2015: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat oklevele az Őrangyal mesekönyvért, a nagyvonalú felajánlásért és önzetlen támogatásért
• 2014: A Szabadkai Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál Oklevele
• 2014: Pagony Vándortoll
• 2013: Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerése a példamutató önkéntes tevékenységért
• 2013: Múzeumbarát elismerés Székelyudvarhelyről a Bogyó és Babóca bábkiállításért
• 2013: Pro Civitate kitüntetés Pécs városától a kiemelkedő írói és sokrétű egyéb teljesítményért
• 2013: A Bogyó és Babóca rajzfilm Premio Cartoon Kids díjat nyert Olaszországban
• 2013: A Bogyó és Babóca rajzfilm elnyerte a Kecskeméti Filmfesztivál közönségdíját
• 2012: A Bátorságpróba című mesekönyv elnyerte az Astellas különdíját
• 2012: A Hoppla meséi könyv elnyerte a Magyar Turizmus Zrt. elismerését
• 2012: Isztambuli Könyvfesztivál: Plakett a gyerekeknek nyújtott olvasás-élményért
• 2011: A Bogyó és Babóca rajzfilmmel a Kedd Stúdió elnyerte a Jiangyini Nemzetközi Gyerekfilm-fesztivál Legjobb Rövidfilm díját
• 2010: Első helyezés a "Tíz év ötven legjobb könyve" szavazás közönséglistáján az Anna, Peti és Gergő mesekönyv-sorozatért
• 2007: Elismerés a Születés Hete létrehozásában való önzetlen közreműködésért
• 1998: Diplomadíj Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalától
• 1997: A Magyar Építész Kamara díja
• 1997: A Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék oklevele a kiemelkedő teljesítményért
• 1996: Az Építészettörténeti és Elméleti Intézet díja a templomrekonstrukciós tervért
• 1996: A Középületépítő Rt. Különdíja
• 1996: Az ÉVOSZ hallgatói díja
• 1996: A BME Építészmérnöki kar Dékáni Hivatalának elismerése a kiemelkedő tanulmányi eredményért